Sikeres hétvége
Kiemelt

01 október 2018
Szerző: 

A kézilabda gyermekbajnokság fiú U12-es korosztály első versenyét, a Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány rendezte a mai napon a Magvassy Mihály Sportcsarnokban.

Az U12 I-es (Apor iskola) csapatunk 2/2 győzelemmel végzett. Nahaj László vezetőedző úgy ítélte meg, hogy mindkét mérkőzésen jól játszott a csapat, viszont szokatlan volt még a nagypályás környezet, ezért több technikai hibát vétettek, mint szabadott volna. Összességében a védekezés nagyon jól működött, és támadásban is voltak jó egyéni megmozdulások. 
Az U12 II-es (Apor iskola U11) csapatunk 2/1-es eredménnyel zárta a mai napot. Kovácsovics Noémi vezetőedző nyilatkozta, hogy az első meccsen még látszott, hogy szezon eleje van. Védekezéssel nem volt problémája a csapatnak, viszont a sok technikai hibát, pontatlan támadás befejezéseket kijavítva nyerhető lett volna a mérkőzés. Második mérkőzésre a támadás, és védekezés is eredményesebb volt, így szép küzdelemmel sikerült győzelemmel zárni a napot. 
Az U12 III-as csapatunk a Kölcsey és Gárdonyi iskolák játékosaiból áll. Ma debütált a csapat edzőjükkel, Bella Viktorral együtt, aki a látottakkal elégedett volt – hiszen most játszott együtt először a csapat ebben a felállásban. Egy győzelem, és egy vereség lett a mai nap vége.

Mindhárom csapat remekül teljesített, gratulálunk minden játékosnak és edzőnek!

Hajrá fiúk!Hajrá GYFKKA!

Írjon hozzászólást...

Kapcsolat Felvétel

ETO-SZESE - A Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány
9024 Győr, Orgona u. 10., B épület, 2. em., 203. ajtó
email: gyfkka@gmail.com 
http://www.etokc.hu/

Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány
11737007-20740234-000000000

Legtöbb hozzászólás

We use cookies to improve our website. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. For more information visit our Cookie policy. I accept cookies from this site. Agree