Nyomtatás

III. ETO Kupa - FU9
Kiemelt

09 március 2020
Szerző: 

Harmadik alkalommal rendeztünk villámtornát a fiú U9-es korosztálynak pénteken az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpontban.

Lassan hagyománnyá válik az U9-es korosztályban megrendezett ETO Kupa, 2020-ban is folytatjuk a jó hangulatú események szervezését. Egyre népesebb a mezőny Győrben és környékén, hiszen az első rendezésünkön még csak nyolc győri, illetve Győr környéki csapat harcolt a torna győzelemért, ezúttal azonban már tizenhárom csapat mérkőzött meg. A legfényesebb serleget a Kőkúti Sasok DSE nyerte el, akik izgalmas döntőt játszottak a hazai pályán játszó GYFKKA-Apor I. csapata ellen. A bronzmérkőzés sem okozott csalódást, hiszen a GYFKKA-Fekete II. csapata szoros küzdelemben tudott felülkerekedni a GYFKKA-Apor II. csapatán így ők állhattak fel a képzeletbeli dobogó legalsó fokára. A többi helyosztó is izgalmakkal teli volt, volt ahol büntetőkkel sem tudták eldönteni a csapatok, hogy ki a jobb, így a tizenharmadik helyen például holtverseny alakult ki.

Sokoray Ádámot, a GYFKKA-Fekete csapatainak edzőjét kérdeztük a tornáról, illetve csapatai teljesítményéről: "Nagyon örülök, hogy van lehetőség ilyen kupákon részt venni. Sok meccs, sok jó csapat, itt mindenki csak tanulhat. Két csapattal indultam, az egyik csapatom a tizenkettedik helyen zárt , itt egy kis hiányérzet van bennem. Nem az elért helyezés miatt, hanem mert páran gyámoltalanul játszottak. Viszont nagyon örültem, hogy itt is láttam a gyerekeknél olyan jó dolgokat, amiket eddig még nem és sokak nagyon nagyot léptek itt előre. Arról nem is beszélve, hogy döntetlent és győzelmet is ünnepelhettek ezért igazán jár nekik a gratuláció. A másik csapatom harmadik helyen zárta a tornát. Ezek a srácok szintén kitették szívüket-lelküket és szerencsére a tudásukat is a pályára. Csak a végső győztes tatai csapat tudta megállítani őket az elődöntőben, de ezek után is felálltak és sikerrel vették a harmadik helyért vívott harcot. Fantasztikusak voltak és hatalmas gratuláció nekik a küzdésért és a mutatott játékért!!
Összességében minden tanítványomra büszke vagyok. Végezetül annyit szeretnék mondani, hogy ezek a srácok még nem is tudják micsoda belső értékekkel rendelkeznek, örülök, hogy láthatom majd őket mikor ezekre rájönnek."

Ezúton szeretnénk megköszönni a résztvevőknek, hogy meghívásunkat elfogadták!

A II. ETO Kupa hivatalos végeredménye és a mérkőzések alakulása:

GYFKKA-Apor I.-II.-III.

GYFKKA-Fekete I.-II.

Mehlmann Kézisuli I.-II.

 

Győr+Média

Legfrissebbek a szerzőtől: Győr+Média

We use cookies to improve our website. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. For more information visit our Cookie policy. I accept cookies from this site. Agree